El lehet gondolkodni ezen a filmen. Hogyan lesz egy hógolyóból lavina, ami elsöpör mindent és mindenkit aki az útjába kerül.
Nincsenek győztesek, aki ráharapott a témára, az nem engedi. A legfontosabb a szenzáció, a hír, mindegy, hogy mi csak nagy durranás legyen.
A győztesek is vesztesek, elveszítenek mindent.Az utolsó mondatok a filmben:
- Miért engedted ezt Istenem?-
-Lányom, ne Istent okold, ami velünk történt nem az Isten műve. Kinek volt ideje, hogy meghallgassák az Istent! Arra nem értek rá, mert nézték a Tv-t.
Tartalom: A McMartin név hallatán az Egyesült Államokban még ma is az egyik legérthetetlenebb bűntényre, a gyerekek ellen elkövetett erőszakra, zaklatásra gondolnak. Tíz évvel az ügy kirobbanása után McMartin és Buckey neve még ma is azt a hisztériát idézi, mely a sajátos események és szereplők révén az egyik legkülönösebb bűnügy tárgyalását övezte az amerikai igazságszolgáltatás történetében. A McMartin ügyet hat évig tárgyalta a bíróság, az eljárás tizenhat millió dollárba került, és gyakorlatilag eredménytelenül zárult. A bíróság nem tudott ítéletet hozni, és elvetették a vádakat. A film arról szól, hogy mi is történt valójában, mi állt a szenzációhajhász híradások és az elgondolkodtató vádak hátterében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése